Gyerekjáték az angol! 1 – Bird Surprise – Time for English
A könyv és a 12 perces rajzfilm óvodás és kisiskolás gyerekeknek szól.
A nyelvtanulást nem lehet elég korán kezdeni. Az egészen kis korban elkezdett nyelvtanulás során a gyerekek hamar megtapasztalják, hogy egy fogalmat több szóval is ki lehet fejezni, így gondolkodásuk rugalmasabb, elvonatkoztató képességük jobb lesz, s ezáltal fejlõdik az intelligenciájuk.
A rajzfilmek és a képeskönyvek két kisgyerek kalandjait mesélik el, akik megtalálják Ziggyt, a papagájt, és megtanítják beszélni. Sok-sok kalandjuk során a madár megismeri a betûket, számokat, színeket és egyéb hasznos szavakat. Az egyenként 12 perces rajzfilmekkel a gyerekek egyre jobban elsajátítják az angol nyelvet, ha pedig már tudnak olvasni, akkor a könyvben végigkövethetik az adott történetet, amiben egy kis szótár is segítségükre lesz.
A sorozat 10 kötetbõl áll. A könyvek és filmek egymástól függetlenül is élvezhetõk, ugyanakkor a bennük lévõ tudásanyag egymásra épül.
A rendszeres Time for English-mese fogyasztás a legjobbkor és a legjobb módon, ráadásul élményszámba menõen kínál biztos angoltudást a kisgyerekeknek.
A korai nyelvtanulásnál a gyerekeknek még nem szükséges nyelvtant, kiejtést tanulniuk, az is elég, ha dalokat, verseket, szavakat ismételgetnek. A sok ismétlésnek köszönhetõen egyre jobb lesz a kiejtésük, pontosabb a szóhasználatuk, ezáltal felszabadultabban használják majd a nyelvet a tudatos nyelvtanulás során, az iskolában is.
A rajzfilmhez angol és magyar felirat is választható.
Az 1. rész tartalma:
Köszönés Bemutatkozás Az ABC betûi AM-ig Számok 110-ig
A tízéves Lucy és a kilencéves Wiz egy papagájt találnak. A madár nyakában lévõ szakadt szalagról kiderül, hogy Ziggynek hívják, de nem tudni, honnan jött. A gyerekek elhatározzák, hogy megkeresik az otthonát. Mivel a papagáj ismételgeti Wizék szavait, úgy döntenek, megtanítják angolul, így majd beszélni tudnak egymással. Lucy és Wiz bemutatkoznak, elkezdik tanítani az ABC betûit a papagájnak, és az ábécékártyák szereplõi életre kelnek a mesében. Majd megtanítják Ziggyt 10-ig számolni. A papagáj ébredés után csak arra emlékszik, hogy szalad Thomas (a macska) elõl, és elbújik a Varázsbicikli tárolójában. Hol lehet az otthona?
2 900 Ft
Elfogyott
Leírás

További információk
| Író | |
|---|---|
| Kiadó | |
| Lapszám | |
| Kiadás éve |