Gurul a sok-sok pillanat – Szabó Magda élete képekben

Szabó Magda minden mûvében az emberi lélek titkait kutatta állhatatosan. Most azonban az õ titkai tárulhatnak fel ebben a különleges fényképalbumban, amelynek lapjain az írónõ egész élete megelevenedik. A kronológiai rendbe állított fotók, amelyek közül sok felvételt most elõször láthat a nagyközönség, születésétõl haláláig örökítik meg alakját és sorsát, élete és pályája legfontosabb állomásait. Hétköznapi és ünnepi pillanatokban, szülõvárosában, Debrecenben és Budapesten, a Júlia utcai lakásban, külföldi útjain, hivatalos és családi események alkalmával, író-olvasó találkozókon, díjátadáson, kollégáival, barátaival, szeretteivel és négylábú kedvenceivel. Igazolványkép éppúgy van a felvételek között, mint családi albumból való fénykép.
Kilenc évtized képei bontakoznak ki a kötet lapjain, az elsõ portrékat még édesapja készítette róla üvegnegatívra, majd számtalan családi-baráti eseményen készült felvétel, hivatásos fényképészek által készített fotók sorakoznak egymás után, melyek hagyományos és digitális technikával készültek egyaránt.
Szabó Magdának, a gyermeknek, az iskolásnak, a gimnazistának, az érettségizõ bájos lánynak, a vonzó fiatal nõnek, a maga korában divatikonnak számító, elegáns, érett asszonynak ezer arca volt. "Én ugyan ki vagyok?" – kérdezi az albumot lapozgató olvasótól a titokzatos macska-szempár. A válasz ott rejlik a Gurul a sok-sok pillanat különleges fotóiban, csak meg kell fejteni a titkot.

8 990 Ft

1 készleten

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve