A nyolcadik kontinens – Élet a lombkoronában

Leírás

"A legjobb könyv, amit mostanában olvastam? Meg Lowman Nyolcadik kontinense. A szerzõ kiváló biológus és környezetvédõ, aki a magas lombkoronák eddig ismeretlen, lenyûgözõ világát mutatja be." Jane Goodall a HVG-nek

Ha igaz a mondás, hogy jobban ismerjük a Hold felszínét, mint az óceánok mélyét, akkor még inkább igaz, hogy alig-alig tudunk valamit a mérsékelt övi és trópusi erdõk lombkoronájáról, arról a biológiai határról, amely szó szerint pajzsként védi az életünket.
Az ausztráliai esõerdõket kutató egyetemistaként Meg Lowman rájött, hogy e hiányosságunk legfõbb oka az, hogy a szokásos módszerekkel nem is lehet megfelelõ közelségbõl tanulmányozni a lombkoronát. Lowman nem hagyta annyiban: összeállított egy mászókészletet, amellyel felkapaszkodhatott a levelek közelébe. Ez negyven éve történt, és Lowman azóta sem "jött le a fáról". A világ legjelentõsebb lombkorona-kutatójaként, akit "a lombkorona Einsteinjének" is neveznek, ma is folytatja megkezdett munkáját, nevéhez fûzõdik a világ elsõ lombkoronasétánya.

Az 1980-as évek elõtt az erdészek – meglehetõsen képzeletszegény módon – tudomást sem vettek a gondjaikra bízott élõlények kilencvenöt százalékáról. Szinte senki sem fordított figyelmet a fák lombozatára. Aztán 1978-ban egy fiatal botanikus, aki azóta rajongott a zöld óriásokért meg a levelekért, amióta csak az eszét tudta, Ausztráliába érkezett, miután ösztöndíjat nyert a trópusi erdõk tanulmányozására. Minthogy ez a bizonyos újonc a mérsékelt égövbõl jött, szinte semmit sem tudott a trópusi erdõkrõl. Amikor elõször látogatott el az ausztrál esõerdõkbe, felnézett a szédítõen magas fákra, amelyeknél hatalmasabbakat még soha életében nem látott, és így kiáltott fel magában: "Uramatyám, de hát ennek nem is látom a tetejét!" Ez az álmélkodó botanikus én voltam.

"Egy félénk kislány története, aki szeretett a szabadban játszani, majd késõbb, tudósként, elénk tárta a lombkoronákban nyüzsgõ csodálatos életet." – Temple Grandin