Rab ember fiai

Aki elkezdi olvasni ezt a történetet, mintha hétmérföldes csizmát kapna a lábára. Varázserejû csizmát, amelynek segítségével legyõzhet teret és idõt. Móra Ferenc (1879-1934) szavaival röpít el bennünket hegyeken-völgyeken át a Duna-Tisza tájról a bérces Erdély vidékére, napjainktól visszafelé számítva több mint háromszáz esztendõnyire tõlünk, Apafi Mihály fejedelem udvarába.Három évszázad hosszú idõ, sokat fordult azóta a történelem kereke. Amikor ez a történet játszódik, önálló ország volt Erdély. Móra Ferenc elbeszélése az aranykort követõ viszontagságos idõkbe kalauzolja az olvasót. Mikor Apafi Mihályra került a fejedelemség sora, nehéz évek köszöntöttek az országra. Nagyváradon, Erdély kapujában a török volt már az úr. A Felsõ-Magyarországot és a fejedelemséget összekötõ területsáv – az úgynevezett Részek, latinul Partium – nagy része a Habsburgok birtokába került.”Olyan világ járt akkor szép Erdélyországban – így az író -, hogy mikor este lefeküdt a fejedelem, sose tudta bizonyosan, hogy fejedelem lesz-e még reggel, mire felébred? A német volt annak a megmondhatója, meg a török”Aki szereti a természetet, kíváncsi titkaira, állataira, növényeire, annak Móra Ferenc története különösen kedves lesz. Az író ebben a mûvében is érzékelteti a magyar nyelv megannyi szépségét, de nem csak ez a nyelvi gazdagság tartja fogva az olvasó figyelmét, hiszen változatos kalandok várnak hõseinkre. Kiszámíthatatlan fordulatok, kellemetlen események, reménytelen helyzetek, kacagtató történések, végül pedig: a megoldás, de hogy mi, azt természetesen nem áruljuk el.Kiss Gy. Csaba

Cikkszám: 9789639429888 Kategóriák: , , Címkék: ,

698 Ft

3 készleten

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve