Parázs a hamu alatt

Ha hajnali negyed háromkor csörög a telefon, az nem jelenthet jót. A harminchárom éves, egyedül élõ Polly számára sajnos nem újdonság, hogy ilyenkor hívják. Õt ugyanis egy õrült zaklatja a szerelmével: ajándékokat küld, titokban lefényképezi, trágárságokat mond neki a telefonban. Ezen a hajnalon is Polly házának közelében ólálkodik, és rugós késsel a zsebében várja, hogy felszabaduljon a telefonfülke. Nem tudhatja, hogy onnan éppen az imádott Pollyját hívják. A vonal túlsó végén pedig Polly döbbenten mered a készülékre: ezt a hangot tizenhat évvel azelõtt hallotta utoljára. Akkoriban feminista-anarchista békeaktivista volt, és hozzá hasonló társnõivel egy egész éven keresztül az amerikai katonai támaszpont kerítésénél tüntetett. Szívügyekben sem akkor, sem késõbb nem volt szerencsés: éppen az ellenségbe kellett halálosan beleszeretnie. A századosi rangban szolgáló Jack ugyanígy érzett iránta, boldoggá is tette szenvedélyes kapcsolatuk, számára azonban az elsõ perctõl kezdve fontosabb volt karrierje a hadseregben. Most négycsillagos tábornokként bukkan fel újra Polly életében. Az a néhány óra, ami ebbõl az éjszakából még hátravan, sok is, meg kevés is egy tisztázó beszélgetésre, fõleg ha egy háborodott zaklató is folyton betolakszik a képbe. Egy biztos: reggelre sok minden megváltozik.

890 Ft

1 készleten

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve