Láthatatlan ember

A tudós kelet-római Priszkosz rétor fiaként neveli fel Zétát, akit a rabszolgasorból emel ki, majd felszabadít. A fiú a császári követség tagjaként Atilla udvarába kerül, és beleszeret a hun Csáth leányába, Emõkébe. Zéta, hogy szerelméhez közel legyen, hûtlenné válik nevelõjéhez, és Csáth szolgálatába szegõdik; újra rabszolgasorba kerül. Amikor Csáth értesül hûtlenségérõl, félholtra veri a fiút. Hónapok múlva gyógyul fel, és csatlakozik a hunok seregéhez, harci sikere révén remélve, hogy magasabb rangra kerülhet, s így elnyerheti Emõke kezét. Reményeiben azonban csalatkozik, súlyosan megsebesül, és amikor Atilla gyõztes csatáiból visszatér, Zétát a szolgák közt ugyan elsõvé teszi, de fel nem szabadítja. Atilla váratlanul meghal, s temetésén – Zéta helyett – a csuklyás halottkísérõk közé kéredzkedett Emõkét is lenyilazzák. Kiderül, hogy Emõke olthatatlan, reménytelen szerelme Atilla volt. Végül Zéta is megbékél, s elfogadja az õt régóta szeretõ görög leány, Dzsidzsia szerelmét. Gárdonyi e nagy ívû, mozgalmas történeti regényében a hun-magyar rokonságot szándékszik bizonyítani, s a hunok romlatlanságát, becsületességét, szerénységét erkölcsi példaként állítja elénk.

Cikkszám: 9789632520254 Kategóriák: , , Címkék: ,

950 Ft

1 készleten

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve