Jesus Herrera

"Kemény történet, mellébeszélés nélkül." – Bihary Péter, író
Jesus Herrera nyolcévesen szemtanúja volt apja kivégzésének. Már akkor tudta, hogy ezt sosem fogja elfelejteni, és egyszer benyújtja a számlát. És azt is tudta, hogy ez nem lesz egyszerû, mert a tartozást olyanon kell behajtania, akit a szívében õriz.
Két dolog vált bizonyossá számára: meg fogja ölni az anyját, és õ lesz a kokain.
Kolumbia droghálózatába sikerül legalább annyira beépülnie, mint Venezuela politikájába. Kapcsolatokat épít ki, milliókat keres, embereket kötelez le, miközben a maga módján próbál segíteni az elesetteken, amilyen egykor õ maga is volt.
Megismerkedése Gloria Chavezzel azonban fordulópontot jelent az életében.

Összeesküvés…
Drogkartellek…
Szenvedély…
Bosszú…

És a jelmondat, ami Jesus Herrera életét és cselekedeteit meghatározza: "Én vagyok a kokain!"

Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikus írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Új sorozatának befejezõ részében a titokzatos és megosztó Jesus múltját ismerhetjük meg, ezzel ismét egy olyan elzárt világba kapunk betekintést, amely bõvelkedik érzelmi magasságokban és mélységekben.

18 év feletti olvasóknak ajánlott!

"Fékezhetetlen és briliáns karakter." – Sergio Santos, zenész

Cikkszám: 9789635700639 Kategóriák: , , Címkék: ,

4 999 Ft

1 készleten

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve