Hosszú játszma

Adalyn Reyes mindent megtesz, hogy tökéletesen végezze a munkáját a Miami Flames focicsapat irodájában, de homokszem kerül a gépezetbe: felvétel készül arról, hogy összeveszik a csapat címerállatával, ami virálisan terjedni kezd. A tulajdonos – aki történetesen Adalyn apja – nem rúgja ki, hanem elküldi az isten háta mögé, Észak-Karolinába, ahol azt a feladatot kapja, hogy hozza vissza a küszködõ helyi focicsapat, a Green Warriors reményeit, és ezzel bizonyítsa rátermettségét. Adalyn nagy tervei romokba dõlnek, amikor látja, hogy a csapat játékosai tütüt viselnek (nem praktikus), kecskét tartanak házikedvenc gyanánt (pfúj, undi!), és egyáltalán: a csapat játékosai kilencévesek.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a városban tartózkodik Cameron Caldani, vagyis Cam, a csodakapus, aki maga a kétlábonjáró rejtelem. Õ volna a tökéletes jelölt arra, hogy segítsen, de egy szerencsétlen malõr után, amelyben érintett egy kakas, Cam lába és Adalyn kocsijának lökhárítója, a férfi minden erejét latba veti, hogy elûzze Adalynt a városból. De Adalyn nem hátrálhat meg, muszáj felhoznia a szedett-vedett csapatot – számára ez az út vezet a dicsõséghez. Márpedig ez hosszú játszmának ígérkezik. Akár segít neki Cam, akár nem.

Olyan, mint az álom! A sportos romantika igazi alapanyaga. – Sarah Adams

Elbûvölõ és érzéki romantikus komédia Ted Lasso-rajongóknak. – BookBub

Elena Armas mindig gólt lõ! Vicces és érdekes szereplõk, idilli kisvárosi helyszín – a Hosszú játszmában megvan minden, amit csak elvárhat az ember egy romantikus komédiától, beleértve a kecskéket is. – Hannah Grace, az Icebreaker címû New York Times bestseller szerzõje

A Hosszú játszma színtiszta szórakozás. Olyan forró a levegõje, hogy szinte lángra lobbannak a lapok, és megolvad az olvasó szíve. Ennél izgalmasabb sportrománcról nem is álmodhattam volna! – Sarah Adams, a Gyakorlat teszi a mestert írója, New York Times bestsellerszerzõ

A Hosszú játszma egyszerûen pazar és elragadóan szexi – le sem bírtam tenni! Elena Armas romantikus története olyan, mint egy szimfónia, és a végére az volt az egyetlen vágyam, hogy elnyerjem Cameron szívét. – Lana Ferguson, a Nanny címû könyv szerzõje

Elena Armas a lélegzetelállító, törékeny és szíveket rabul ejtõ románc nagymestere. Minden oldal egyre jobban felcsigázott, a Hosszú játszma olyan, mint egy szerelmes levél, mely arra sarkall, hogy jobb emberré akarjunk válni. Nem bírtam betelni Cameronnal és Adalynnel, és azzal, ahogy a legjobbat hozták ki egymásból. A feszültség pedig? Perzselõen érzéki. – B.K. Borison, a Lovelight Farms szerzõje

Cikkszám: 9789635684632 Kategóriák: , , Címkék: ,

5 490 Ft

1 készleten

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve