Hiúság Vására I-II.

Leírás

A Hiúság Vására 1847. január és 1847. július között jelent meg elõször, havi folytatásokban. Amikor Thackeray 1846 januárjában kiadójával megállapodott a regény közlésérõl, a mû címe még ez volt: Regény hõs nélkül. Toll- és ceruzavázlatok az angol társadalomról. Ezzel a címmel az író nem volt megelégedve, de csak hónapok múlva – az éjszaka kellõs közepén – ötlött fel benne a végleges cím. “Kiugrottam az ágyból – írja Thackeray –, háromszor körülszaladtam a szobámat, s közben ezt mondogattam : Hiúság Vására, Hiúság Vására, Hiúság Vására!” A cím sokkal találóbb, mint az elsõ volt: a regény véglegesre érlelt formájában több és más lett, mint aminek indult: a “toll- és ceruzavázlatok” laza sorozatából szigorú fegyelemmel szerkesztett nagy körképregény alakult a napóleoni háborúk korának Angliájáról, a humoros-szatirikus ábrázolás pedig az erkölcsi tanítás eszköze lett.Szülõhazájában is, de még inkább külföldön az olvasók tudatában a Hiúság Vására forr össze a legszorosabban W. M. Thackeray (1811–1863) nevével. Elsõ magyar fordítása már 1853-ban megjelent, azóta is állandó kedvence a magyar olvasók számos nemzedékének – talán mert átérezzük a mû “örök érvényû” mondanivalóját, amelyet az író a regény záró bekezdésében így fogalmaz meg: “Ó, hiúságok hiúsága! Ki boldog közülünk ezen a világon? Ki kapta meg azt, amire vágyott? És ha megkapta, ki van megelégedve?…” Ruttkay Kálmán