Harry Potter és a bölcsek köve – 1. könyv

A Harry Potterrõl szóló, hétkötetesre tervezett regényfolyam elsõ része. A könyvben megismerkedhetünk többek között a Roxfort varázslóiskolával, Harryvel, a varázslópalántával, és tanúi lehetünk csodálatosan izgalmas kalandjainak. “Harry Potter kisfiú, történetünk kezdetén 11 éves, valamint varázsló is, talán a leghatalmasabb varázsló, a kiválasztott, aki meg tud küzdeni a gonosz erõivel, errõl azonban fogalma sincs. (..) Harry aztán egy napon levelet kap, pontosabban néhány tízezer levelet, a biztonság kedvéért, mivel a nagybácsi elkobzós kedve magasra hág, amelybõl megtudja, hogy a következõ szemesztert Roxfortban kezdheti, a világ legnevesebb bentlakásos varázslóiskolájában, amely nem kis mértékben hasonlít a brit iskolarendszer hírhedett public schooljaira, talán attól eltekintve, hogy koedukált. Harry, a kifosztott árva ekkor belép abba a világba, amelyhez szülei is tartoztak, hogy megküzdjön azzal a Ki-Ne-Mondd-A-Nevét sötét erõvel, amely árvává tette. Harry kiválasztott, homlokán a jegy, de egyben közönséges nebuló is, akinek minden kiválasztottsága ellenére fel kell mutatnia valamit, esetünkben kiemelkedõ sportteljesítményt és kellõ csapatszellemet, hogy elnyerje az egyszerû diáktársat megilletõ tiszteletet, és megússza valahogy a vizsgáit. A Gonosz Erõt nem könnyû legyõzni, de egy elitiskola hierarchiájában kiküzdeni valami helyet, fõként, ha az alsóbbrendû muglik között nevelkedett az ember, és mit sem tud a magasabb bûbájról, az még nehezebb. Több tucatnyi sajtótermék próbált már magyarázatot találni Harry Potter sikerére. Kezdjük talán azzal, hogy a könyv jó, szellemes, technikás, sodorja az olvasót, és ez elmondható a magyar kiadásról is, amely eltalálta a helyes középutat a máris nemzetközi kultusz tárgyát alkotó invenciók (Muggle: a tökfej normális világ, Quidditsch: a nagy nemzeti varázsló sport) túlzott magyarítása és elvtelen átvétele között.” Babarczi Eszter, MagyarNarancs, 2000

4 690 Ft

2 készleten

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve