Félre a gondokkal – Otthon és a fronton, 1919

1919, a háborúnak vége, ám az élet visszarendezõdése a régi kerékvágásba nem zökkenõmentes.
A férfiak visszatérésével sok nõnek fel kell adnia a munkában elért pozícióját, ezzel elveszteni látszanak azt a szabadságot, amit az önálló kereset, a kiszabadulás az otthon falai közül a háború alatt biztosított nekik.

Edward fontos munkát kap a párizsi béketárgyalásokat folytató delegáció tagjaként, azonban így újabb magányos hónapokon át csak reménykedhet benne, hogy sikerül újra egymásra találniuk Beattie-vel. Fred egységét a Rajnához küldik. Minthogy a katonák tömegeinek hazabocsátása hosszú folyamat, így Laura võlegénye is késlekedik, a nõ addig vezetett kirándulásokat indít a hadszínterekre kíváncsi turistáknak. A szakácsnõ egyszerre szorong tõle és várja új életét.
Anglia ezer problémával néz szembe, gazdasági nehézségek, sztrájkok és munkanélküliség sújtja, miközben az embereket mindenütt halottaik árnyai kísértik, egy pillanatra sem engedve elfelejteni, milyen szörnyû árat fizettek a békéért. Azonban az elsõ, legnehezebb idõszak elmúltával felcsillan a remény a Hunter-ház lakói számára is, hogy ígéretes új kezdetnek néznek elébe.

Cikkszám: 9789636358099 Kategóriák: , , Címkék: ,

5 999 Ft

1 készleten

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve