Egyedül – A szerethetõ öregedés felé

Egy öregedõ kutatónõ, miután elveszíti a szerelmét, magára marad fájó magányával, és a tudomány erejéhez nyúl, hogy értelmet találjon egyedüllétében és élete hátralévõ éveiben.

A szerzõ saját pszichológiai doktori életútkutatásai tanulságain vezeti végig olvasóját, miután vázolja az öregedéskutatás elméleti hátterét és az életkor-alapú elõítélet (ageizmus) hatásmechanizmusait. Végül pedig a segítõ szakember perspektívájából egészen gyakorlati útmutatásokkal is szolgál életünk második felének dilemmáihoz, míg önmagát és olvasóját is eljuttatja egy reflektív és önreflektív folyamaton keresztül a belsõ szabadság nyújtotta megbékéléshez. E belsõ utazás során egy egyenrangú szeretetkapcsolatról is képet nyerünk, amely által, még ha elveszítjük is, emelkedünk. >Az egyetemen doktori témavezetõje voltam Tisza Katának. Lektoráltam korábbi könyveit, így ismertem meg romboló párkapcsolatának és megküzdésének, felépülésének történetét. Íróként nem akart doktori témájával, az öregedéskutatással foglalkozni, úgy érezte, az élete küzdelmeinek bemutatása sürgetõbb feladat. De Kata most visszafordult kutatásaihoz – példázva az idõ cirkularitását -, amiket ugyanúgy személyes történetekké alakított, ahogy más tapasztalatait is. Így formálta meg könyve hõsnõjét, aki egyszerre dolgozik szerelme elvesztése fölötti gyászán, öregedésén és kutató munkája összegzésén, lezárásán. A gyász és az öregedés látszólag hasonló: mindkettõ a veszteségekrõl szól. Ámde Kata könyvében a megküzdésen és a szabadság akarásán át mindkettõ új jelentést kap. A hõsnõ megtanulja, hogy gyásza, öregedése, kutatómunkája, mind arról szól, hogyan juthatunk el a túléléshez, a szabadsághoz és a megbékéléshez. Társadalomkutatóként is erre van szükségünk, hogy megszabadulhassunk a hamis társadalmi elvárásoktól, sztereotípiáktól, és az autentikus lét megtalálásának útját mutathassunk meg olvasóinknak.

dr. Rácz József

egyetemi tanár

Tisza Kata az ELTE PPK interkulturális pszichológia mesterképzésén végzett 2012-ben, majd ösztöndíjat nyert akkor innovatívnak számító öregedéskutatásaival az ELTE PPK Pszichológiai Doktori Iskolájába, melynek elvégzését követõen szakított a klasszikus felsõoktatási rendszerrel, és doktori fokozatszerzés nélkül kilépett.

Traumafeldolgozó irodalomterápiás tevékenységet folytat közel két évtizede, saját mûfajait megalkotva szépirodalom és tudományos ismeretterjesztés határán, valamint egyéni coaching praxist vezet, fõként identitásválsággal és élethelyzeti krízisekkel küzdõ kliensek számára.

A Scolar Kiadónál az érzelmi bántalmazást bemutató és kezelõ négykötetes sorozata után (Akik nem sírnak rendesen, A legjobb hely a városban te vagy, Most. Túlélõ leszel, nem áldozat, Kékre szeretni), ez az ötödik: az öregedés és a belsõ szabadság megtalálásának kötete, szerves folytatása eddigi életmûnek.

Cikkszám: 9789635094165 Kategóriák: , , Címkék: ,

5 995 Ft

1 készleten

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve