Duna – Mítoszok Dunája a Duna mítosza

Európa egyik legnagyobb folyója. Ez már önmagában is érdekes volna, de a Duna ennél sokkal több. Közel háromezer kilométeres útja során tíz országot és annál is több népet érint. Óriási hajóút, vízi sztráda. Olykor határ is. És persze hagyomány, história, sors, kultúra. Közös sors és közös kultúra.

Ovidius és Pindarosz. A francia pokoljáró dudás, Louis-Ferdinand Céline. Esterházy Péter, Claudio Magris, Nick Thorpe, August Strindberg és Tímár György. A Nibelung-monda hõsei, akik a világhódító Attila udvarába igyekeztek. A török alattvalóként született szefárd zsidó, a késõbb osztrák íróvá lett, majd Angliába sodródott bolgár-spanyol Elias Canetti. Patrick Fermor, akinek a ködös Albionban, miközben James Joyce Ulyssesét olvassa, a pesti Duna-korzó virágárus lánykái idézõdnek eszébe.

Mindannyian Duna-utazók, és mind szóhoz jutnak Száraz Miklós György magával ragadó esszéfolyamában. És még ki mindenki! Mikszáth, Széchenyi, Szabó Lõrinc, Ady, Balassi… Térben és idõben is izgalmas vízi barangolásra invitálja olvasóját a szerzõ. Néhány ezer kilométer és néhány ezer év. Oda vissza, fel és alá, egyszer a fõmederben, máskor a mellék- vagy holtágakon, de mindig a kultúra folyójának hömpölygõ vagy csordogáló vizén.

6 995 Ft

1 készleten

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve