Bolygó tüzek – Novellák, elbeszélések

Leírás

Szilágyi István novellái sokszínûségükkel lepik meg az olvasót. Némelyikük belakható-belátható mikrovilágot tár elénk – például Jajdont, a Kõ hull apadó kútba címû nagyregényébõl is ismert kisvárost tereivel, vendéglõjével, anekdotikus figuráival. Egy torzulásaival és fenyegetéseivel együtt is élhetõ világot. Más történeteit az otthontalanság uralja: sorsuk elõl menekülõ hõsöket kísérünk falvakat elborító al-dunai víztározóhoz, ahol „félbemaradt teremtés peremén döglött kagyló a táj". Vagy a Messzi-folyó kísérteties vidékére, a vegyi üzemhez, mely egyik napról a másikra „hurbolja le", pusztítja a természetet maga körül. Másutt a régmúlt ködébe tévedt, célját feledett haddal vonulunk a pusztaságban; egyebütt pedig balladás korok mesterembereivel bolyongunk a titokzatos Szármány-hegység rengetegében. És az olvasó történetrõl történetre új és újabb nyelvi terrénumokat jár be, a vaskosságaival együtt is meghitt szlengtõl a bölcseleti irónián és az abszurdba bicsakló párbeszédeken át a késõbbi írások archaikus-mitikus nyelvi univerzumáig jutva. Szilágyi István novellái és elbeszélései kevésbé ismertek nagyregényeihez képest: elszórtan, folyóiratokban, illetve néhány, ma már alig hozzáférhetõ kötetben jelentek meg. A több mint négy évtizednyi termésbõl a ritkán publikáló szerzõ tizenegy darabot rostált-sorjázott e kötetbe, melynek megjelenése irodalmi életünk jeles eseménye.