Bibó István és a 21. század

Bibó István (1911-1979) a 20. század egyik legjelentõsebb magyar gondolkodója volt. És az egyik legkülönösebb is. Az emberiség és a nemzetek történetének értelmét keresve tanulmányaiban igyekezett eszméiért – az elméletalkotó szerepén túl – bármilyen minõségben (hivatalnokként, politikusként, forradalmárként) is fellépni. Ennek a kötetnek a szerzõi – neves jogászok, szociológusok, szociálpszichológusok, eszmetörténészek – Bibó pályájáról, valamint mûveinek 21. századi hatásáról és aktualitásáról szólnak. A nagyszerû gondolkodó alakját idézik fel, aki a trianoni békeszerzõdés okozta kiszolgáltatottság és veszteség közepette a demokratikus politikai kultúra megalkotásának esélyeit kereste, az általa leghatározottabban elutasított antiszemitizmus ügyében az elõítéletes embereket is bevonó párbeszéd értelmét hirdette, és a közösségi, politikai, nemzeti hisztériák okait tárta fel. Arról az emberrõl szólnak, aki a kollektív nárcizmus elemzésében évtizedekkel elõzte meg a korát, és a politikai értelmesség és cselekvõképesség perspektívájából elemezte a zsákutcás magatartásokat. Többek között a szerzõk azt is megrajzolják, Bibó milyen társadalompolitikát ajánlana nekünk 2021-ben, az eltorzult magyar alkatról szóló tanulmánya mennyire aktuális a tekintetben, hogy megértsük a hazai felsõoktatás mai, önállóságától megfosztott helyzetét, és hogy az autoriter állam miként korlátozza a szabadságot.

Cikkszám: 9789631367874 Kategóriák: , Címkék: ,

3 990 Ft

1 készleten

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve