Auschwitz lánya

"Nem állítom, hogy az én élményeim voltak a legtragikusabbak a második világháború idején. De azok a jelenetek, amelyeknek szemtanúja voltam, az emberiség történetének leggyalázatosabb eseményei voltak…
Mindent, amit teszek, valamennyi mai döntésemet azok az erõk határozzák meg, amelyek azokban az években formálták a személyiségemet. Hiszek az Örökkévalóban. A mi Tóránk, a benne foglalt írások, megtanították az emberiséget, hogy különbséget tegyen jó és rossz között. Hisszük, hogy az Úr mindnyájunknak szabad akaratot adott. A szabad akarat egyik következménye, hogy az emberek választhatják a sötét utat is.
Egyetlen gyereknek sem lenne szabad látnia azokat, amiket én láttam. Egyetlen gyereket sem lenne szabad éheztetni, megkínozni vagy alsóbbrendûként kezelni. Elrabolták a gyerekkoromat. Talán a fiatalok veleszületett ártatlansága tette lehetõvé számomra, hogy teljes és viszonylag boldog életet éljek. A tapasztalataimat üzemanyagként használtam ahhoz, hogy tovább haladjak."

A holokauszt során körülbelül másfél millió gyereket öltek meg. Mivel munkaerõként haszontalanok voltak, többségüket azonnal gázkamrába küldték a haláltáborokban. Tova Friedman túlélte a soát, és életét annak szentelte, hogy ne hagyja feledésbe merülni a holokauszt történetét.
*
Tova mindössze négyéves volt, amikor a közép-lengyelországi gettóból, ahol addig éltek, a szüleivel együtt egy náci munkatáborba került, és még nem volt hat, amikor az édesanyjával Auschwitz II-be, más néven a birkenaui megsemmisítõ táborba deportálták.
A féléves birkenaui fogság alatt Tova olyan atrocitások szemtanúja volt, amelyeket soha nem tudott elfelejteni. Nemegyszer hajszálon múlt az élete. Amikor a náci gyilkos osztagok 1945 januárjában a tábor elhagyása elõtt Birkenauban jártak, Tova és az édesanyja holttestek között rejtõztek el, így kerülhették el a véget. Miután az oroszok felszabadították a tábort, Tova a szüleivel együtt visszatért lengyelországi szülõvárosába, késõbb pedig Németországba, majd az Egyesült Államokba emigrált.
Tova Friedman megfogadta, hogy nem hagyja feledésbe merülni a holokausztot. Rendszeresen tart elõadásokat a témában, és az egyik unokájának köszönhetõen 2021 óta a TikTokon is jelen van, hogy a fiatal generációhoz is eljusson az üzenete. Videóit csaknem ötvenmillióan látták világszerte. Memoárja – melynek papírra vetésében jó barátja, a BBC egykori boszniai haditudósítója, Malcolm Brabant segített – egyszerre szívszorító és felemelõ beszámoló a 20. század legsötétebb napjairól.

Cikkszám: 9789634339809 Kategóriák: , , Címkék: ,

4 499 Ft

1 készleten

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve