1984

George Orwell zseniális disztópiáját 1948-ban írta meg, de mit sem veszített aktualitásából. Az író által bevezetett fogalmak, mint például a Nagy Testvér, a Gondolatrendõrség, a 101-es szoba, vagy az olyan mondatok, mint: "a szabadság az, ha szabadon kimondható, hogy kettõ meg kettõ az négy" a mai napig erõsen hatnak.
Egy olyan világ jelenik meg ebben a mûben, ahol a rendszer legfõbb célja az emberek fölötti totális hatalom megszerzése legbelsõbb lényegük megtörésével, elméjük ízekre szedésével és teljes átalakításával. Ehhez minden létezõ eszközt bevetnek, a beszélt nyelv – és ezáltal a gondolatok – egyre erõteljesebb redukálásától kezdve az állandó megfigyelésen át (a Nagy Testvér mindent lát), az agymosáson, tudatmanipuláción, a legrafináltabb testi- és lelki kínzásokon keresztül a történelemhamisításig, míg végül: "Soha többé nem leszel képes normális emberi érzésekre. Minden meghal benned… Üres leszel. Kipréselünk belõled mindent, aztán megtöltünk önmagunkkal."
A magányos lázadó, Winston Smith történetét is magában foglaló, sokkoló és egyben gondolatébresztõ kultuszregényt minden érzõ és gondolkodó embernek fontos megismerni. Még fontosabb ezt követõen olvasmányélményét a történelmi ismereteivel és az aktuális jelenével összevetni…

Cikkszám: 9789632675077 Kategóriák: , , Címkék: ,

3 990 Ft

1 készleten

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve