Out of stock

West Country ragadozója – Kate Marshall 3.

Tizenhárom évvel korábban az eltökélt fiatal újságíró, Joanna Duncan által leleplezett politikai botrány súlyos következményekkel járt. Nem sokkal a cikk megjelenése után a nõnek örökre nyoma veszett. Joanna anyja, aki azóta sem tud belenyugodni lánya eltûnésébe, Kate Marshall és Tristan Harper nyomozóirodáját keresi fel. A sok apróbb megbízás után Kate-éket kifejezetten feldobja, hogy egy klasszikusan döglött ügyön dolgozhatnak.

Amikor megkapják a rendõrségi nyomozás aktáit, sorra veszik ugyanazokat a gyanúsítottakat és nyomokat – csakhogy õk más eredményre jutnak. Joanna személyes tárgyai között Kate felfedez egy feljegyzést: két fiatalember nevét, akik akkoriban szintén nyomtalanul eltûntek.
Ahogy kibomlanak elõttük az eltûnt személyek utolsó napjainak eseményei, rádöbbennek, hogy Joanna talán sokkal sötétebb titokra bukkant, mint azt bárki is sejtette volna. Minél közelebb kerülnek a nagy leleplezéshez, annál veszélyesebbé válik Kate és Tristan számára a hajsza…

Kate Marshall immáron hivatalos magánnyomozóként bizonyítja, hogy egyetlen szövevényes ügy sem lehet megoldhatatlan számára. Robert Bryndza most sem okoz csalódást az olvasóknak, akik az utolsó oldalakig izgulhatnak a fõhõsökért.

4 299 Ft

Elfogyott

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve