Out of stock

Préda – Bevándorlás, iszlám és a nõi jogok hanyatlása

Amikor húsz évvel ezelõtt Marjane Satrapi nagy sikerû Persepolis képregénye, majd sokszorosan díjazott animációs filmje révén bepillantást nyerhettünk abba a kultúrsokkba, amely egy muszlim lányt ért, aki a nyolcvanas években a szabadabb élet reményében Európába menekült Iránból, még kevesen sejtették, hogy ez csupán az érem egyik oldala. Az azóta eltelt idõ azonban bebizonyította, hogy a bevándorlók integrációja messze nem problémamentes, és nemcsak számukra teljesen idegen az a világ, amelybe belecsöppennek, hanem a többségi társadalom számára is hasonlóan távoliak azok a szokások, amelyeket magukkal hoznak.
Ayaan Hirsi Ali, aki fiatal szomáliai muszlim nõként Hollandiába érkezve maga is megtapasztalta mindazt, amit a Persepolis Marjane-ja, ma már úgy látja, hogy a nyugati és az iszlám világ kulturálisan és értékrendjében sok tekintetben olyannyira nem összeegyeztethetõ, hogy Nyugat-Európa nagyvárosaiban párhuzamos társadalmak alakultak ki. Bizonyos negyedekben, kerületekben például a nõk – sokszor saját jól felfogott érdekükben – eltûntek az utcákról és a közterekrõl, az állam pedig alig tesz valamit azért, hogy megvédje õket és azokat a jogokat, amelyeknek a nyugati kultúrában alapvetõknek kellene lenniük.
A nõjogi aktivista szerzõ, aki 2019-ben a Mathias Corvinus Collegium meghívására hazánkban is tartott elõadást a témában, több évnyi kutatómunkával feltárta az iszlám és a nõi jogok hanyatlása közötti összefüggés különbözõ aspektusait. Legújabb könyvében azokra a folyamatokra hívja fel a figyelmet, amelyek – gyakran a nyugati államok szemellenzõs hozzáállásával tetézve – tovább mélyítik a szakadékot a befogadó társadalom és a bevándorló közösségek között.

Cikkszám: 9786156351456 Kategóriák: , Címkék: ,

4 950 Ft

Elfogyott

Leírás

További információk

Író

Kiadó

Lapszám

Kiadás éve